HTML

Antiscientology

- A Németországban működő szektákra, új vallási és ideológiai közösségekre és pszicho-csoportokra vonatkozó elektronikus információs rendszer. 1994-2005, Jéna Miért szükséges a fenti csoportok ismertetőjegyeinek tanulmányozása? Állandóan újabb és újabb szekták és csoportosulások tűnnek fel, kezünkbe nyomva valamilyen „szörnyen fontos” szórólapot. Persze ez nem jelenti azt, hogy amit azon információként összeállítanak, - missziót teljesítenek, toboroznak – egyúttal jó is. Bár azt sem, hogy rossz. Mégis: Egyes csoportok veszélyesek lehetnek a tagok szellemi, lelki és testi egészségére. Ezért: Aki kíváncsiságból, vagy csak úgy szórakozásból belép egy ilyenbe, nagy kockázatot vállal. Vannak szituációk, amelyekre mindenki fogékony. Emiatt állítottunk össze egy „Ismertetőjegy-listát” a vallási/világnézeti, ideológiai csoportok jellemzőiről. Ez segíthet Neked az első vélemény kialakításában/értékelés elvégzésében, vagy egy barát, rokon megóvásában egy „igazán jó csoport”-tól, amelyet szerencsémre éppen most ismertem meg. Ajánljuk: még ma alaposan elolvasni – áttanulmányozni, mielőtt „belépnél” valahova – utána megőrizni! Információkat és érveket kínálunk mi – dönteni Neked Magadnak kell!

Linkblog

Archívum

n

2007.05.15. 18:34 | csipinymous | Szólj hozzá!

  HI!!!!!!!!!!http://www.nol.hu/cikk/368465/ You are allowed to join - mandatorilyHow the Church of Scientology collects confidential personal informations?"I would like to raise your attention that in case you publish thisarticle you will expose yourself and your newspaper to…

Nyiltlevél az iskolaigazgatóknak!

2007.05.12. 01:48 | csipinymous | 2 komment

    Tisztelt Igazgató úr/ igazgató nő!Szeretném felhívni Ön és az iskolájában tanuló gyermekek szüleinek afigyelmét, hogy a Drogmentes Magyararországért marathon futásnak aNarconon nevű alapítvány a szervezője, mely a Szcientológia Egyházegyik nem hivatalos…

2003 a találkozás éve

2007.05.11. 22:45 | csipinymous | Szólj hozzá!

  Engedtessék meg nekem, hogy saját esetemmel kezdjem. A szcientológusok egy részének fogalma sincs róla mi történt velem. Nem tudhatnak rólam. Nem olvashatnak el olyan cikkeket, mint ami rólam megjelent. Az első negatív szó után becsukják az újságot, és tudomásjelentést…

süti beállítások módosítása